Kiállítási koncepció

A Köztes Idő wikiből

Köztes idő kiállítássorozat 1A kiállítás-sorozatot a Műcsarnok az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézettel együttműködve rendezi meg.

Kurátor: Angel Judit

Amikor 2008 novemberében felkérést kaptam a Dorottya Galéria következő évi kiállítási programjának kialakítására, a galéria körül kialakult helyzet ideiglenessége, bizonytalansága felkeltette érdeklődésemet. A galéria tervezett felújítása az időközben létrejött ingatlancseréből kifolyólag elmaradt, az épület vagyonkezelői joga az Oktatási és Kulturális Minisztériumtól átkerült az V. kerületi önkormányzathoz. Az utóbbinak az épülettel kapcsolatos szándékai nem ismeretesek, az igen gyors ütemben haladó városfejlesztési folyamatokból kiindulva, legfeljebb csak következtethetőek. A jelenlegi információk szerint, az épületben a galéria és az emeleten lévő Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet működése 2009 végéig többé-kevésbé biztosított.

Adva volt tehát egy intervallum, melyre a köztesség és a bizonytalanság egyaránt jellemzőek voltak. Szándékom egy olyan kiállítási program kialakítása volt, mely erre a bizonytalan helyzetre reflektál, a várakozási időszakot konstruktívan használja fel, a kulturális tér státuszának jövőbeli alakulását pozitívan befolyásolja. A sorozat öt kiállítása és a kapcsolódó események öt gondolat köré szerveződnek. Ezek a galéria jelene és emlékezete, az álmok/ideálok/tervek, művészet és közönség viszonya, design és művészet, valamint a továbblépés lehetőségeit hordozó erőforrások. A galéria specifikumát figyelembe véve, a szándék nem az egyes témakörök kimerítése, hanem ezeknek egyedi példák, nézőpontok szerinti megvilágítása, jelzésszerű felmutatása. Nem utolsó sorban, a köztesség állapota arra késztetett bennünket, hogy a megszokott kiállítási formákat átértelmezzük és egy a folyamatoktól, történésektől függővé tett nyitottabb struktúrában gondolkodjunk.


[szerkesztés] A kiállítások:

A Galéria

Terv (a Tudás Múzeumához)

Jöjj!

Tipo Pass

Erőforrások